Mezőgazdasági termelés és szolgáltatás

BEMUTATKOZUNK

A Négy-Határ 99' Kft 1999. február 20-án alakult. Az alapító tagok egyike a nagyéri, ambrózfalvi, pitvarosi valamint a csanádalberti termelő szövetkezetek egyesülésével megalakuló, pitvarosi székhelyű Felszabadulás MgTsz volt, ami jelenleg névváltozás miatt Agro-Csanád Szövetkezet néven működik. A Kft. nevében szereplő " Négy" számnév ezekre a településekre utal vissza, mivel gazdálkodásunk zömében jelenleg is ezen falvak közigazgatási területein zajlik. Társaságunknak jelenleg 2 jogi személy (az alapító Agro-Csanád Szövetkezet- korábbi neve: Felszabadulás MgTsz, és a Kft. saját üzletrésze) valamint 274 fő magánszemély tagja van.


Társaságunk fő tevékenysége a növénytermesztés, állattenyésztés és a mezőgazdasági szolgáltatás, melyet 50 fő állandó alkalmazottal végzünk.


Növénytermesztést 1610 ha-on folytatunk, melyből lineár öntözőgépekkel 310 ha-t, csévélődobos berendezésekkel pedig 135 ha-t tudunk öntözni. Az állattenyésztés igényeinek kielégítésére abrak -és tömegtakarmányokat, ezen felül pedig árunövényeket termesztünk. A termények tárolásához 15000 t tárolókapacitás áll rendelkezésünkre.


A kukorica, búza, árpa, repce, napraforgó termelésén felül foglalkozunk szója, fűszernövények, szárazbab, takarmány-és csemegekukorica vetőmag, zöldborsó vetőmag előállításával is.


Az elmúlt években önerőből és EMVA pályázatokon keresztül jelentős fejlesztéseket hajtottunk végre, erő-és munkagépeket szereztünk be, ill. a környezetvédelmi előírások teljesítéséhez trágyatárolókat építettünk.

61/2012(VI.29.) VM rendelet, a 62/2013(VII.24.)VM rendelet valamint a 26/2015(V.6.) MvM rendelet alapján sikeres pályázatokat nyújtottunk be, melyeket a vállalások szerint meg is valósítottunk. A 61/2012 VM rendelt EMVA Állattartó telepek korszerűsítése jogcímen belül szója extrudáló gépet is beszereztünk, hogy az általunk előállított szójababot fel tudjuk használni saját állatállományunk takarmányozására.


Innovációs Operatív csoportok létrehozása és Innovatív projekt megvalósításához szükséges beruházást hajtottunk végre konzorciumi keretek között, mely alapján kombájnt vásároltunk 2018-ban.


VP2-4.1.8-21 Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatás keretein belül valósítottunk meg gépvásárlást és a digitális átálláshoz szükséges szolgáltatási csomag vásárlását. Az alábbi gépeket vásároltuk meg: szántóföldi permetezőgép, vetőgép, 2 db mg.-i vontató, arató-cséplőgép (kombájn). 2021. évben pályáztunk, megvalósulás folyamatban van.


VP2-4.1.7-21 Terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztések támogatás eszközbeszerzésből és építéssel járó felújításból áll. Eszközök a következők: rakodógép, szállítószalag, a meglévő B-15 szárítóban lévő tisztítóberendezés cseréje. Építéssel járó beruházások: előtároló és térbeton felújítása, valamint gabonatároló felújítása. 2021. évben pályáztunk, megvalósulás folyamatban van.


Társaságunk részt vesz a VP– Agrár-Környezetgazdálkodási Programban - VP-4-10.1.1.-21 Program időtartama: 2022.01.01-2024.12.31.

ELÉRHETŐSÉGEINK
CÍM

Mezőhegyesi út 37.
6914 Pitvaros

Négy-Határ

Dokumentumok

naih.hu      KATT
Adatvédelem      KATT
Visszaélés-bejelentés      KATT

© Copyright 2023 - #BiBiÜgyKe